Nagy a boldogság Kulcsár Edináéknál

Napokon belül hallhatjuk is, hogy miért.

Visszaszámlálásba kezdett a minap Kulcsár Edina az Instagramon. És hogy miért? Azért, mert napokon belül debütál kedvesével, G.w.M-mel készített második közös daluk, ami a Boldogság címet kapta.

„Valamiért soha nem várom annyira a születésnapom, de most szándékosan úgy alakítottuk, hogy legyen miért várni. Jobban szeretek adni, mint kapni és valahogy azt érzem, hogy ezt a számot nagyon fogjátok szeretni, ezért is fog a születésnapomon debütálni. Remélem várjátok!” – írta az Instagramon, ahol egy ízelítőt is megosztott.

Első közös daluk és a hozzá készült klip még januárban jelent meg. Eljött a nagy nap: Kulcsár Edina betört a zeneiparba is 2022. January 25. 13:56 Az Egyetlen szó a szakításról szól, dalszövegét G.w.M írta és ő volt a producere is.

Az új dalnál is valószínűleg hasonló lesz a felállás, csak a téma lesz más. És hogy pontosan mikor is jelenik meg? Nos, egy nappal karácsony előtt, a modell szülinapján, december 23-án.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!