Átírja a hangjáték fogalmát a Bring Me The Horizon legfrissebb albuma

A kislemezek piaci dominanciájának is beolvashat a rockbanda forradalmi megoldása.

Minden eddiginél kísérletibb vonalat képvisel a Bring Me The Horizon új albuma, a POST HUMAN: NeX GEn-ben. A három és fél évvel korábbi POST HUMAN: SURVIVAL HORROR május 25. éjfélkor megjelent folytatásában ritka dologgal találkozhatunk: a 16 sávos nagylemezen nincsenek kitöltetlen szakaszok.

A cselekményszerűség nem újkeletű, ugyanis az együttes a tavalyi turnéjuk során egy E.V.E. nevű mesterséges intelligenciát is használt, mely a koncerteken az emberiség összeomlására és a világegyetem pusztulására hívta fel a figyelmet.

E.V.E. a Bring Me The Horizon 2023. június 1-i, Budapest Sportarénában tartott koncertjén
Fuxreiter Erik

A brit együttes az összeállítás beharangozóját magyar idő szerint május 24-én, a kora délutáni órákban publikálta közösségi felületein. A videojátéktrailer-szerű kisfilm apokaliptikus világának laboratóriumában vért ömlesztenek egy mechanikus keresztre feszített holttestbe. A „Let’s Begin!” felkiáltást egy Final Fantasy-t megidéző szekvencia követi a kiadási dátummal és további kedvcsináló információval. Innen lehetett érezni, hogy valami különleges dolog van készülőben.

Az album elindítása során észrevehető, hogy a banda egy az egyben „kiszivárogtatta” az első track kvázi videoklipjét, ezt a trailerben a YOUtopia című dal egy-egy apró csipetje követte. Apropó Youtopia, az egész lemez ennek az utópiának (micsoda szójáték) univerzumában játszódik. Főszereplőnk beleálmodja magát egy szeretethiányos kultusz által irányított világba, ahol a szenvedő lelkek a vezetés fenntartásához szükséges áldozatok révén pusztulásra vannak ítélve.

Első hallgatásra az az érzés kavargott bennem, mintha a YOUtopiában az előző POST HUMAN album stílusát összekeverték a pop-rockosabb That’s the Spirittel és egy csipetnyi Suicide Seasonnel… mintha a csapat zenei portfólióját belesűrítették volna egyetlen slágerbe.

A muzsika szövegét tekintve főhősünk ekkor álmodja bele magát abba fiktív kozmoszba, amit a beteges valóságban eltitkol társaitól. Az érzést a záró szekvencia is megerősíti; a hang azt tapasztalta, hogy a kómából egyenesen az álomba ébredt bele.

Bring Me The Horizon - YOUtopia

A leírt jelenség nem más, mint a gamerek által gyakran tapasztalt tudatos álmodás (lucid dreaming). Jayne Gackenbach, a kanadai Grant MacEwan Egyetem pszichológusa kutatásai során megerősíti, hogy a rendszeres videojátékosok sokkal bizarrabb dolgokat álmodnak társaiknál, amiket az azon belüli karakterükkel tudnak irányítani, manipulálni. A folyamat amellett, hogy mérsékli a rémálmok hatásait, a személy kreatív fejlődését is elősegíti, írta az eredmények nyomán a The Verge 2014-ben.

No, de térjünk vissza az albumra! A Kool-Aid már idén januárban is elérhető volt, ugyanakkor az album során tudott kiteljesedni. Az azt megelőző és a rá következő dalok mind-mind összejátszanak, ezáltal egy, csak együttesen értelmezhető jelentést kovácsolnak össze.

A mű kontextusában a jonestowni tömeggyilkosságra utalhat, amely során egy szektavezető utasítására 900 ember vesztette életét cianiddal felkevert gyümölcslé elfogyasztása után. Néhány emberen tű által okozott sebeket is találtak, így az esetet tömeggyilkosságnak könyvelték el.

A Top 10 staTues tHat CriEd bloOdnál – mondtam magamban – megérkeztünk az AMV-k (japán anime összeállításra készített zenés klipek) világába. A kezdő riff a Yellowcard Fighting című dalára emlékeztet, amivel a 2000-es évek legvégén rengeteg ilyen videóban találkozhattunk.

Csakhogy a dal nem marad végig ilyen. A második refrént követően egy rövid „szün” következik, amit egy BABYMETAL-szerű blokk követ az Oli Sykestól, a csapat frontemberétől megszokott üvöltéssel. A szám végén mintha E.V.E.-et hallottam volna, aminek a mondanivalóját baljós zajok torzították el, ezzel fokozva az érzelmeket.

A liMOusIne az experimentális vonal netovábbja. Az apokalipszis simogatását egyfajta indusztriális metál, Starset-féle filmszerű rock és deathcore keverékében tapasztaltam. Külön kiemelendő a sztereóval játszott játék is, amikor a vendégelőadó, AURORA is közbelép. A második strófában az énekesnő második szólama hol a bal, hol a jobb fülemben csendült fel, ezzel azt jelezve, hogy a vég már körülöttem forog.

Az ész sötét oldalát és a belső küzdelmeket kiveséző DArkSide-ot ​​az Underoath metalcore együttessel közös a bulleT w- my namE On követi. Szerencsére a zene műfajilag is könnyen besorolható, de csak a populáris beütésű nyitány után. A kortárs zenékben megszokott felosztást is sikerül felrúgni; a második versszakot egy bridge vezeti át a refrénbe. Ezt egy breakdown, majd még egy refrén követ.

A legérdekesebb rész azonban a lezárás. Amikor ezt a szakaszt visszafelé játszottam le, hirtelen egy Youtopiában zajló kísérletnek lettem beavatva. A fiktív tudósok azt vélték tapasztalni, hogy a kísérletnek kitett testekben egy szintetikus anyag mélyreható zavarokhoz, szervi elégtelenségekhez és a pszichében pusztító hatásokhoz vezetett, így az alanyok csak vegetálni képesek.

Az alanyokon kipróbált szer nagy valószínűséggel a ketamin lehet, ami a következő néhány dalból némi háttértudással ki is derül. Sykes maga is függője volt a szernek, erről 2014-ben beszélt az Alternative Press Music Awards dijátadó gálán az Ohio állambeli Clevelandben:

„A Sempiternal előtt egy nyamvadt drogfüggő voltam. A bandám, a szüleim, sőt a testvérem is meg akart ölni; mindenki a pokolra akart küldeni, de nem így történt. Mellettem álltak, segítettek átvészelni ezen a baromságon, és emiatt írtuk meg a Sempiternalt.

Nem tudta senki, hogy rehabilitáción voltam egy hónapig, és az alatt az idő alatt a bandám, a családom és ti, srácok, küldtetek leveleket, szöveges üzeneteket, e-mailt, miközben fogalmatok sem volt arról, hogy ott voltam. És miután kikerültem onnan, nem akartam többé üvölteni, hanem háztetőkön szerettem volna énekelni.”

Ezt követően az n/A egy, a Måneskin Timezone-jához hasonló akusztikus gitárszólammal kezdődik, belecsempészve egy kis Green Day-t és egy csipetnyi Yungbludot. Emellett a dal (és az azt követő blokk) felfogható egyfajta önreflexióként, egy hegyi beszéd felvezetőjeként vagy absztrakt módon évtized értékelő beszédként is.

A frontember a mondanivalóját öngyilkos hajlamaival és az azoktól való megszabadulással vezeti fel. Utóbbi a második strófa tömeg által kántált soraiból fedezhető fel, amely a támogatók, a megszólaló felé nyújtott együttérzést, támogatást szimbolizálja. Különösképpen megható, hogy ezeket a sorokat a januárban megrendezett cardiffi koncertjükön vették fel a résztvevő rajongók segítségével.

A beszéd a kislemezen több mint egy esztendeje megjelent LosT-ban és a sTraNgeRs-ben is folytatódik. Az előbbiben Sykes a fentebb említett ketaminfüggőségéről és az abból való kilábaláshoz vezető út kezdetéről mesél hallgatóságának. A lírai én saját bőrén kezdte érezni, hogy a szer további fogyasztása után szervezete összeroggyan. A refrén első két sorának egészen mély üzenete van; a megszólaló rájön arra, hogy mindannyian szenvedő egyének vagyunk, így mindenkit meghív egy közös kínlódásra a gyógyulás érdekében.

Ezután a Rip (duskCOre RemIx) következik, ami akár a 2019-ben megjelent medicine folytatásaként is elkönyvelhető. A sláger megszólalója egy olyan embernek (akár Sykes első feleségének, Hannah Snowdonnak) címez üzenetet, akinek eltávozása után könnyebbé vált az élete. Ha ez nem lenne elég, a lelkében el is temeti az illetőt. Ezek után el tudnám képzelni ezt a melódiát a XXI. század globális Elbocsátó, szép üzeneteként.

A nóta egy temetési szertartás konferálásával zárul, ami felvezeti az AmEN!-t mint búcsúbeszédet, ördögűző jelenetet. A megszólaló a számára immár nem létező személy mellett társaival beolvas a fanatikus vallásosoknak, akik a saját problémáik megoldása helyett a hitüket erőltetik rá embertársaikra.

A nagylemez összefoglalójaként működő DiE4u-t, az előző POST HUMAN album után elsőként megjelent dalt remélem, nem kell bemutatnom. Az Oli Sykes szerint „future emo” műfajba sorolható muzsika egy toxikus kapcsolat iránti függőségről szól, ebben esetben értelmezhetjük az AmEN! ellenpólusaként is.

Az utazás a DIg It-nél fejeződik be, ahol szereplőnk egy számítógépen tárolt hangfelvételbe hallgat bele. Annak megszólalója lényegében arról beszél, hogy az élet valójában egy előre megírt útvonal a sír felé, amelyet az ember egy programhiba révén szenvedésként tud csak feldolgozni. Ugyanakkor burkolva kimondja, hogy álomvilág függőjévé vált (utalás a YOUtopiára) még a borzalmak ellenére is.

Az utolsó refrénben rengeteg a technikai hiba, viszont ezeknek is jelentése van. Valószínűleg a főhősünk felébred álmából, ugyanakkor diegézisben, avagy az észlelhető közegben megmarad a képzelt világ. A csend után kiderül, hogy kék halált kapott a Windows, így a rendszert biztonsági módban kellene újraindítani. Az aranyos, lányos hang tájékoztatását jumpscare módjára elektrosztatikus zaj szakítja félbe.

Az album cselekményességéből kiindulva a Bring Me The Horizon nem holmi zenei összeállítást adott ki, hanem egy szigorúan egyben hallgatandó musicalt.

A mai, streaming által uralt világban egyre ritkábban adnak ki teljes hosszúságú LP-t, így abszolút érthető a banda megfontolt, forradalmasító döntése. Teljesen jogos húzás lenne elítélni a szokatlan módon, egységes narratívára építő nagylemezeket, mindeközben ilyenkor csillan fel a remény, hogy a XXI. században is létezik kreativitás.

(Nyitókép: Oli Sykes a Bring Me The Horizon 2017-es montreali koncertjén, Kanadában. | Fotó: Unsplash)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!