3 264 611 Ft, 146 támogató. Köszönjük!
Légy része az igazságnak!

Leplezetlen őszinteség és indulat – megjelent Alee új dala

„Tudom, hogy bárhogyan csinálom, nektek én nem leszek hiteles” – énekli.

Balázs Alex, azaz Alee megnyerte az X-Faktor tizedik évadát és azóta is sorra adja ki a saját daltokat. Zenéiben gyakran reagál az őt körülvevő történésekre, személyes hullámvölgyeire, problémáira is.

Már a két hónappal ezelőtti Délután fél 6-ban is őszintén vallott saját démonjaival való küzdelmeiről, és a mostani dal is hasonlóan szókimondó lett, Alee pedig bizonyos tekintetben visszatér vele a gyökereihez.

A Dzsindzser és Závodi Marcel közreműködésével készült dal szövegében afféle hitvallást fogalmaz meg a fiatal előadó: soha nem áll be a sorba, és már megtanulta, hogy bármit csinál, mindenképpen a közönség céltáblája lesz.

Az őt érő rosszindulatú visszajelzések tükrében jellemzi saját magát, a róla többekben kialakult képet fogalmazza meg a sorokban, valamint azt, hogy hiába várják tőle, hogy meg akarjon felelni, előadóként ezt elutasítja, és mindig önazonos marad.

A produceri és zeneszerzői munka mellett a dalhoz készült klipet is Závodi Marcel jegyzi.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!