Vérben úszik G.w.M

Igazi horrortörténet ez.

„Évek óta állt már a fiókomban a dal, de most több másikkal együtt elővettem, hogy átdolgozzam. Azt éreztem, hogy ez nagyon jó lett, ezért szerettem volna, ha klip is készül hozzá” – fogalmazott G.w.M.

A videót az egyik legfoglalkoztatottabb kliprendező és G.w.M jó barátja, leholegacy jegyzi, aki egy nagyon sajátos világot álmodott meg hozzá: afféle horrortörténet kíséretében keltette életre a dalt. A kliphez egyébként a nagysikerű You című sorozat is inspirációul szolgált.

„Először meg is kérdeztem, hogy nem sok-e ez egy kicsit, de aztán bíztam az ötletében, és szerinem jól tettem. Nagyon látványos, extravagáns klip lett, a dal és a videó kettőssége egységet alkotnak” – tette hozzá.

A szövegben mindenki számára ismerős probléma jelenik meg: azt az állapotot írja le, amikor egy kiegyenlítetlen, tönkrement párkapcsolatból próbálunk felépülni. Az ekkor tapasztalt mélységek és a továbblépést elővetítő pillanatok egyaránt visszaköszönnek a sorokból. „Szerintem sokan éreztek már így, ezeket a lelkiállapotokat szerettem volna visszaadni a szövegben” – mondta el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!