Jól odavág a Hooligans: „Fogd be a szád, és indul a körforgás”

Két év után, új albummal készül a Hooligans, a megjelenés még idén várható, most pedig itt az első új dal.

A 2021-es Zártosztály magasra tette a lécet, már a megjelenés előtt, az előrendelések alapján elérte az aranylemez státuszt, majd ezután röviddel platinalemez is lett. Azóta 5 klip is készült hozzá, az elmúlt két év alatt pedig több mint 140 koncerten játszotta el a zenekar.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A Zártosztállyal merőben új vizekre evezett a csapat, így kérdés, hogy továbbra is marad-e a karcosabb hangzás, vagy ezúttal merőben más arcát ismerhetjük majd meg a Hooligansnek.

„Mindenképp ezzel a dallal szerettem volna indítani a klipeket, hiszen ez jól körül határolja milyen albummal fog találkozni a közönségünk” - árulta el Tóth Tibi a zenekar gitárosa. „Persze ismét színes lesz a felhozatal és sokféle hangulat fog kavarogni a lemezen.”

A Fekete Szivárvány címet viselő album felvételeit már befejezte a zenekar, külön érdekesség, hogy itt hallhatjuk először a 2022 januárjában belépett Romanek Gergely basszusgitárost is. Gergő ráadásul nem csak az új dalok készítésében vette ki a részét először.

„Az első alkalom, hogy a zenekar lemezén játszhatok és első alkalommal fogok az Arénában is színpadra állni” - mondta Gergő. „Így nagyon várom már a megjelenéseket, reakciókat, ahogyan az Aréna koncert napját is.”

A Sportarénában 2019-ben játszott utoljára a zenekar, így biztos, hogy nagyszabású show várható.

„A lemez és a klipek mellett egy másik cél is a szemünk előtt lebeg” - folytatta Kiss Endi, a Hooligans dobosa. „December 28-án jó lesz visszatérni az Arénába, nagyon várjuk, éppen ezért fel kell készülnünk. A pályafutásunk minden részletéből hallhatóak lesznek dalok, már az új lemezről is tudjuk mit fogunk betenni a repertoárba.”

Az Aréna koncertig már biztos, hogy több új klip is várható, a Körforgás mellett már megvan a folytatás menetrendje is.

„Az elmúlt két hétben három videoklipet is forgattunk” - nyilatkozta Csipa, a zenekar énekese. „Ez azt jelenti, hogy a komplett album sem fog már sokat váratni magára, a Körforgással nyitjuk meg, de hamarosan jön a folytatás, ami elég súlyos lesz, csak éppen más értelemben, de ettől többet nem árulhatok el.”

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!