Visszatért gyökereihez Demi Lovato, akiről szinte az egész világ tudja, hogy elég sok mindenen keresztül ment, mióta gyereksztárként megízlelte a hírnév ízét. Zenei téren is sok mindent kipróbált már, de most újra a rockos, punkos hangzásvilág mellett tette le a voksát.
Új dala, a Skin of My Teeth és a hozzá készült klip is elég extra lett. Kissé felkavaró, de őszinte, hiszen a túlélésről énekel és arról, hogy szabad akar lenni, de nem tud. Az egykori Disney-sztár egy fürdőkádban énekel, közben pedig egy furcsa, fenyegető alak is felbukkan, akivel aztán egymásnak is feszülnek.
Ez a dal és klip pedig még csak a kezdet, ugyanis egy egész albummal készül Demi. A lemez a Holy Fvck címet kapta és augusztus 15-én jelenik meg. Aztán meg majd jön egy turné is, ami gyanítjuk, szintén elég extra lesz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!