Arra buzdít új dalával Demi Lovato, hogy szeressük önmagunkat

Itt az I Love Me és a hozzá készült videoklip is, melyben visszapillant a múltjába az énekesnő.

Már napok óta húzta rajongói agyát Demi Lovato a közösségi oldalakon. Elárulta ugyanis, hogy hamarosan érkezik új dala, az I Love Me és az ehhez forgatott videoklip, közben pedig folyamatosan posztolta a kulisszák mögötti fotókat is. Pénteken aztán véget ért a várakozás, felkerült ugyanis a YouTube-ra a klip és az összes zenestreamelős oldalra is a dal.

A klipben számos olyan jelenet van az énekesnő múltjából, ami sok Demi-rajongónak ismerős lehet. Ezek pedig mind rettentő fontosak voltak ahhoz, hogy megtanulja szeretni önmagát és a dallal erre biztatja rajongóit is.

„Ez a dal az önszeretetről szól. Elég nyilvánvaló, már csak a címből kiindulva. Szóval nem nehéz rájönni. Tulajdonképpen egy himnusz, amiben szó esik arról is, hogy mennyire negatívak és kemények tudunk lenne saját magunkkal” – mondta Demi a New Music Dailynek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!