A rajongók már évek óta sóvárogtak utána, ő pedig teljesítette a vágyukat.
Még 2016-ban őrjítette meg rajongóit Selena Gomez, amikor turnéján felcsendült egy vadiúj dala, a Feel Me, ami hivatalos stúdióverzióban nem jelent meg sehol. Egészen idáig. Február 21-én pénteken ugyanis a rajongók legnagyobb örömére minden platformon elérhetővé vált.
A Revival turnén bemutattam nektek egy dalt, amiről azóta is folyamatosan beszéltek. Szóval ti kértétek, én pedig hallgattam rátok. Mától a Feel Me mindenhol elérhető – írta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!