Közös dallal jelentkezett Horváth Tamás és Kowa

Egy nem mindennapi páros alakult meg.

Összeállt egy dal erejéig Horváth Tamás és a Kowalsky meg a Vega zenekar, így született meg, a Fehér holló című dal és a hozzá készített videoklip. A meglepő együttműködés Horváth Tamás ötlete volt, melyre Kowa azonnal igent mondott, a végeredmény pedig annyira jól sikerült, hogy mindketten kijelentették, nem ez volt az utolsó közös alkotásuk.

Mondd el nekünk, milyen Nyugatot szeretnél!
Kitöltöm a kérdőívet

„Régóta követem Kowa munkásságát és nagyon tisztelem, ahogyan Kowa kommunikál az emberekkel” – mondta el a közös dal kapcsán Horváth Tamás. „A munka során végtelenül alázatos és tisztelettudó, valamint kompromisszumképes is, ha arról van szó. Nagyon jól éreztük magunkat a stúdióban. Beletettük a szívünket a dalba, és ez hallatszik is a végeredményen. Bízom abban, hogy nem az utolsó közös munkánk volt.”

Horváth Tamás nem unatkozik mostanában: áprilisban jelent meg a legutóbbi albumán található Megszakad című dal videoklipje, amely rövid idő alatt átlépte az egymilliós megtekintést, és máris itt egy újabb sláger tőle, a Fehér holló.

„Ez a dal több szempontból is különleges, mert mindkét produkció kicsit a komfortzónáján kívül mozog” – folytatta Tamás. „Szeretem, hogy Kowáék is mernek új dolgokba belevágni. Egy igazi vidám dal született, ami megfertőzheti az ember fülét és ott marad benne jó sokáig.”

A dalhoz Leho Legacy készített klipet, Kowa ötletei alapján: „Még nem dolgoztunk Lehóval, de nagyon szimpatikus volt első pillanattól kezdve a hozzáállása. Szeretem, ha az alázat és a tisztelet találkozik a kreativitással.”

A Fehér holló komoly témát feszeget, a dalszöveg mindkét előadó gondolatvilágát és a világhoz való hozzáállását tükrözi: „Fontos üzenete van a dalnak. Elfogadni magunkat úgy, ahogy vagyunk. Vállalni az érzéseinket, hinni magunkban akkor is, amikor senki más nem hisz bennünk.”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!