Kígyó fojtogatja új klipjében Billie Eilisht

Amikor már azt hinnéd, hogy nem tud meglepni, akkor is előrukkol valamivel.

A hét elején megígérte Billie Eilish uralni fogja az idei nyarat 2021. April 28. 10:07 és így is lett: itt van Billie Eilish vadiúj dala, a Your Power. Ráadásul rögtön jött hozzá a videoklip is, ami ezúttal is sokakat meghökkentett. Pedig már azt hinné az ember, hogy nem tud meglepetést okozni a fiatal énekesnő, fel vagyunk készülve mindenre.

Ezúttal egy igencsak látványos helyszínen, a kaliforniai Simi Valley-ben forgattak, de a nagy meglepetést a vendégszereplő okozta: egy óriási anakonda, ami szépen lassan felkúszik Billie-re és fojtogatni kezdi.

A dalról egyébként azt mondta Billie, hogy ez az eddigi egyik kedvence és mivel ennyire különleges helyet foglal a szívében, kissé kiszolgáltatottnak, sebezhetőnek is érzi magát most, hogy az egész világ hallani fogja.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!