Hat év után újra Magyarországra jön Robbie Williams

Márciusban elhozza nekünk is régi-új slágereit.

Hat év után ismét Robbie Williams-koncert lesz Magyarországon. A brit popsztár új, XXV című európai turnéja keretében 2023. március 14-én lép fel a Budapest Sportarénában.

A turné 2023. január 20-án indul Bolognában és tavasszal érinti például Párizst, Amszterdamot, Berlint és Barcelonát is. A magyar fővárosba a március 12-i krakkói koncertjéről érkezik, majd 17-én már a bécsi Stadthalléban lép fel – közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

Az arénaturné a 48 éves Robbie Williams szólópályafutásának negyed századát ünnepli, akárcsak a közelmúltban megjelent válogatásalbuma, a XXV. A koncertsorozaton az énekes újragondolt formában adja elő legnagyobb slágereit, köztük a Millenniumot, az It's Only Ust, a Rock Dj-t, az Eternityt, a Somethin' Stupidot, a Radiót és a Candyt.

A XXV című lemez meghozta Robbie Williams tizennegyedik brit slágerlista-vezető címét; az anyag rögtön megjelenése első hetében, szeptember elején a lista élére került. Ezzel ő a minden idők legtöbb brit listavezető lemezét magáénak tudó szólóelőadó, korábban Elvis Presley tizenhárom listavezető albumot produkált. Csak a Beatlesnek van több brit slágerlistavezető albuma, tizenöt.

Robbie Williams legutóbb 2017 augusztusában járt a magyar fővárosban, akkor a Groupama Arénában adott koncertet. A brit sztár 2015-ben a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján telt ház, 75 ezer néző előtt lépett fel.

Eddigi szólókarrierje során tizenkét stúdióalbuma jelent meg. A Take That egykori tagja mintegy 60 millió albumot és 11 millió kislemezt adott el eddig világszerte. Hat lemeze került fel a minden idők legjobban fogyó lemezeinek százas listájára Angliában.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!