Fülledt hangulatú dallal jelentkezett Pápai Joci

Igazi nyári sláger a Megbabonáz, és még klip is készült hozzá.

Koncepció volt, hogy az évszakhoz illeszkedjen Pápai Joci legújabb dala.

„Nagyon figyeltünk arra, hogy ez tényleg egy vidám, könnyed, nyári dal legyen. Kicsit mexikói, kicsit spanyol, kicsit roma – ezek keverékeként született a Megbabonáz” – meséli Joci.

A dal hangulatához a klip is remekül passzol, olyan, akár egy felhőtlen nyári este: fiatalokat látunk, akik önfeledten táncolnak, énekelnek, jól érzik magukat.

„Ez a dal is az új vonulatot követi, ami már az Utolsó táncban is megjelent. Ahogyan az is afrobeat-latin keverék volt, a Megbabonáz is ezt a stílust követi” – meséli Joci.

Azt is elárulta, a koncepció nem véletlen: „Ilyen irányba szeretnénk majd vinni az élő produkciót is, ehhez igazítjuk a jövő évünket. Természetesen az autentikus világ és az ismert slágerek is megmaradnak, de mindebbe szeretnénk ezt az új vonalat belecsempészni és továbbvinni.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!