A rajongók már jó ideje tűkön ülve várták, hogy mikor jelenik meg Ariana Grande következő, szám szerint hatodik lemeze, az énekesnő és csapata pedig ezt jól ki is használta, ugyanis apró hírmorzsákkal tartották lázban őket. Először csak annyit lehetett tudni, hogy még idén megjelenik, majd azzal a hírrel jelentkeztek, hogy októberben jön az album.
Nemrég aztán feltöltött az Instagramra egy rövid videót, amiben egy billentyűzeten pötyögi be a Positions szót, ebből pedig arra következtettek a rajongók, hogy ez lesz az album címe. Ezt nem sokkal később megerősítette a 27 éves énekesnő egy Instagram-sztoriban és elárulta azt is, hogy október 30-án jelenik meg.
Ariana legutóbbi albuma, a Thank U Next egyébként 2019 februárjában jelent meg, így nem is olyan meglepő a rajongók türelmetlenkedése, hiszen majdnem két évet vártak az új dalokra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!