Nem kell sokat gondolkodni, de ha valakinek a Yummy, azaz a fincsi szó még nem mondott eleget, annak eláruljuk: bizony a szexről szól Justin Bieber legújabb dala, ami hamarosan érkező lemezén kap majd helyet.
Igazi lírai szövege van a slágergyanús számnak, a dallamát pedig gyanítjuk, hogy a legtöbben nem tudják majd kiverni a fejükből. Szóval garantált a siker, rövidesen a csapból is a Yummy fog folyni.
Ez pedig még csak a kezdet. A 25 éves szívtipró nemrég bejelentette, hogy az új dal és az album mellett egy dokumentumsorozattal is előrukkol, valamint turnéra is indul. Úgy néz ki, 2020 Justin Bieber éve lesz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!