Durva dolgokat hallucinál új klipjében Lady Gaga

Komoly és személyes témát boncolgat az énekesnő.

Újra nagyot alkotott Lady Gaga. Megjelent 911 című dalához forgatott videoklipje, ami igencsak látványosra sikeredett és még mély jelentéssel is bír. Már új albuma, a Chromatica Megjelent Lady Gaga új albuma, a rajongók pedig megőrülnek érte 2020. May 30. 18:14 megjelenésekor is mesélt a dalról és hogy mi ihlette a megírásakor.

A 34 éves énekesnő ugyanis komoly mentális problémákkal küzd, erről pedig nem is fél beszélni. A 911 refrénében is azt énekli, hogy ő maga a legnagyobb ellensége, már a kezdetektől fogva és emiatt segítségért is kiált – innen jön a dal címe is, ami az amerikai segélyhívó száma.

„Egy antipszichotikum ihlette, amit már régóta szedek. Azért, mert néha elvesztem az uralmat az agyam felett. Ennek pedig tudatában vagyok. És gyógyszert kell szednem, hogy meg tudjam állítani ezt a folyamatot” – árulta el egy interjúban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!