És még egy dögös félmeztelen pasival is megörvendeztette a nagyvilágot.
Legújabb slágeréhez, a Living Proofhoz forgatott nemrég videoklipet Camila Cabello, aki egy igencsak szexi tündérré változott a kisfilm kedvéért. Énekel, táncol és virágok között fekszik, olykor szebbnél szebb ruhákban, olykor pedig elég lengén.
De nem ám csak a pasikra gondoltak! A kétségkívül látványosra sikeredett klipben feltűnik egy dögös félmeztelen srác is, aki persze nem tud ellenállni az énekesnőnek.
Imádtam tündérnek tetetni magam, mert ha tehetném, azzá változnék
– írta az Instagramon Camila. A klip egyébként már átlépte a négymilliós nézettséget és ez egyre csak nőni fog, hiszen ahogy az a kommentekből is kiderül, a rajongók nem tudnak betelni a dallal és a videoklippel sem.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.