Visszatért Adele, hogy újult erővel vegye be a zeneipart. A brit énekesnőnek 6 évvel ezelőtt jelent meg óriási sikert aratott albuma, a 25, most pedig stílszerűen érkezik a 30, melyen énekel a gyermekkoráról és a válásáról is.
A legelső dal a lemezről az Easy On Me, melynek videoklipje is megjelent, ami alig fél nap alatt már 24 millió megtekintésnél jár.
Az album egyébként november 19-én érkezik, de egyelőre mást nem tudni róla. Az viszont biztos, hogy nagyon sokan tűkön ülve várják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.