A Science Guy a TikTokon mutatja meg, miért hasznos védekezés a sokak által vitatott módszer.
Sokan még mindig kételkednek az arcmaszkok hatékonyságában. Más hírességek mellett most a népszerű tévés tudós is igyekszik pontot tenni az ügy végére. Műsoraiból is ismert egyszerűséggel mutatja be, mennyire hatékony egy-egy maszk. A technikával akár az otthon készült darabokat is tesztelhetjük, mindössze egy égő gyertyára lesz szükségünk.
Itt pedig elmagyarázza, miért jó, ha maszkot hordasz: „Megvéd Téged, persze, de ami még fontosabb, hogy ŐT IS MEGVÉDI TŐLÜNK!!! SZÓVAL HORDJATOK MASZKOT!!!” – fakad ki Bill Nye, majd kissé nyugodtabb hangnemben hozzáteszi: „Szó szerint élet-halál kérdése, hogy hordunk-e maszkot nyilvános helyen.”
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Kapcsolódó cikkeink
Julia Roberts és Reese Witherspoon is egyetért, hogy nem kéne a maszkviselésből politikai kérdést csinálni.