Nem kellett sok: már be is találták a rajongók Zendayát Budapesten

Odáig vannak érte.

Még egy hete sincs, hogy megérkezett Budapestre Zendaya, Valami elkezdődött – Budapestre jött Zendaya 2022. July 28. 10:25 elkezdődött ugyanis a 2021-es év egyik legnagyobb durranásának, a Dűne folytatásának forgatása. A fiatal színész-énekesnőt pedig már többeknek sikerült lencsevégre kapniuk, a szerencsések pedig nem is restek megosztani a közös fotókat, amiken mosolyogva pózol mellettük Zendaya.

Az egykori Disney-sztáron kívül pedig természetesen itt van a film több sztárja is, köztük Timothée Chalamet, Rebecca Ferguson, Austin Butler és Javier Bardem is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!