Intim fotót osztott meg Zendaya

Nem gyakran csinál ilyet.

Bár már vége a titkolózásnak és az egész világ tudja, hogy egy párt alkot az új Pókember-filmek két fiatal sztárja, Tom Holland és Zendaya, azért nem teregetik ki magánéletüket. Nyilván mutatkoznak együtt hivatalos eseményeken és privátban is, de nem nagyon osztanak meg közös fotókat.

Ezért is volt olyan meglepő, amikor az egykori Disney-sztár megosztott az Instagramon egy intimnek mondható, ölelkezős fotót, hogy így kívánjon boldog születésnapot párjának, aki nemrég lett 26 éves.

„A legboldogabb szülinapot neked, aki a legboldogabbá tesz” – írta, és persze odabiggyesztett egy szívecskét is a végére.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!