Újra várandós Hilary Duff

Úton van a harmadik gyerkőc.

Az Instagramon árulta el az egykori Disney-sztár, hogy harmadik gyermekével várandós. Az nem derül ki a cuki posztból, hogy hányadik hónapban jár, de már szépen kerekedik a pocakja, amit boldogan simogat férje, Matthew Koma.

„Gyarapodunk! Vagyis főként az én súlyom...” – írta a 33 éves színésznő, férje pedig ugyancsak poénosra vette a figurát: „lol, jó móka volt a karantén.”

Hilarynek és Matthew-nak még 2018-ban jött világra az első közös gyermeke, Banks, de a színésznőnek előző férjétől, Mike Comrie-tól már született egy kisfia, a most 8 éves Luca.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!