Még februárban robbant a hír, hogy szakított Ashley Benson és G-Eazy,
Szakított Ashley Benson és G-Eazy 2021. February 09. 22:25 ráadásul állítólag nem lett szép vége a dolognak, pedig úgy tűnt, hogy nagyon dúl a szerelem, sülve-főve együtt voltak, özönlöttek a közös képek és még egy közös dalt is készítettek.
Hallottad már Ashley Bensont énekelni? 2020. April 22. 11:13
De két hónap sem kellett, hogy újra egymásra találjanak, nemrég ugyanis ismét együtt mutatkoztak Los Angelesben és több sem kellett a névtelen informátoroknak, azonnal lelkesen nyilatkoztak a pletykalapoknak.
Azt mondják, a 31 éves rapper helyre akarta hozni a dolgokat, megbeszélték a nézeteltéréseiket és tisztázták a nagy vitájukat, Ashley pedig végül megbocsátott neki. Imádják egymást és nagyon jól érzik magukat együtt. Állítólag most már minden rendben, mindketten azt akarják, hogy működjön a kapcsolatuk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!