„Megtettem valamit” – írta sejtelmesen Demi Lovato egy Instagramra feltöltött fotóhoz, amin hátulról látszik, amint szőkére festett haját fogja. Ez alapból nem lenne nagy szám, hiszen láttuk már szőkén, de hamar szemet szúrhat az embernek az énekes-színésznő kopasz tarkója, ami eddig ugyebár nem ilyen volt.
A rajongók többsége rögtön azt hitte, hogy Demi is követte Halsey példáját és kopaszra borotválta fejét,
Kopasz lett Halsey 2020. October 21. 15:37 de rövidesen tiszta vizet öntött a pohárba néhány újabb fotóval. Nem lett teljesen kopasz, csak jóval rövidebb lett a sérója és egy része van felnyírva. Szinte rá sem ismerni, mintha egy teljesen új emberré vált volna rövid hajával, amit a rajongókon kívül a sztárok sem győznek dicsérni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!