2019 őszén jött össze Puskás Peti és Dallos Bogi, akik az X-Faktor zsűriszékeiben ülve találtak egymásra. Szinte azonnal össze is költöztek, a nagy szerelem pedig azóta is töretlen, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a hétvégén Peti feltette a nagy kérdést, Bogi pedig gondolkodás nélkül igent mondott.
Erről persze mindketten beszámoltak a közösségi oldalakon is.
Szerelmem & Szerelmemné – írták a fotókhoz.
Peti a Blikknek elárulta, hogy már jó ideje tervezte a lánykérést és senki sem tudott róla, teljesen titokban készült rá. Bogi számára pedig egyáltalán nem volt kérdés, hogy mit válaszoljon, azóta pedig madarat lehetne velük fogatni, annyira boldogok. Egyelőre viszont nem terveznek semmit, nem akarják elsietni a dolgokat, szeretnék megélni a pillanatot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!