Ördög Nóráék az új boltról: „Hitelt vettünk fel, és minden időnket, energiánkat és anyagi forrásunkat beletesszük”

Megnyitották új helyén a Nekem a Balatont.

Az év elején derült ki, hogy el kell költöztetni Utolérte Ördög Nóráékat a balatonakarattyaiak haragja 2021. February 22. 12:23 Ördög Nóra és Nánási Pál balatonakarattyai kisboltját, mert akkora embertömegeket vonz az egykor csendes balatoni falu, hogy a lakóknál végleg betelt a pohár. A fő gond a parkolás volt, a turisták többsége ugyanis a lehető legközelebb akart megállni a kisbolthoz, annak ellenére is, hogy Nánásiék kifejezetten kérték őket, távolabb hagyják az autókat.

A szomszédok nyílt levélben kérték a bolt bezáratását, de Nóráék ezt nem hagyták és inkább úgy döntöttek, hogy arrébb költöztetik a boltot. Ezt egyébként már tervezték egy ideje, emiatt viszont kicsit fel kellett gyorsítani a folyamatot.

Múlt hétvégén pedig végre meg is nyílt az új bolt-bisztró egy könnyebben megközelíthető, több parkolóval rendelkező helyen. Nóra azt mondja, szerettek volna korábban nyitni, de csak mostanra készültek el a munkálatok nagy részével. Az utolsó két hónapban hatalmas volt a hajrá volt, de még most is hiányzik néhány bútor, meg a járólapozás és a falak burkolása is hátra van – írja a Blikk.

„Sok jó visszajelzést kapunk, szombaton a nyitás előtt már sorban álltak, jólesett, hogy ennyien kíváncsiak az új helyre” – mondta Nóra.

„Nekünk ez mindig is szerelemprojekt volt, nem üzleti szemlélettel vágtunk bele. A tavalyi beruházáshoz képest azonban ez már jóval nagyobb lépték, fel kell nőnünk a feladathoz. Hitelt vettünk fel, és minden időnket, energiánkat és anyagi forrásunkat beletesszük. Ez számunkra is rizikó, de reméljük, hogy itt a 'csücsökben' már nem zavarunk senkit, a vendégek is szeretik majd a helyet és visszatérnek hozzánk” – magyarázta.

A Nekem a Balaton pedig egy igazi kis családi biznisz, mint mondják, szívük-lelkük benne van. Beszállt a csapatba Nánási édesapja és unokatestvére, valamint Nóra szülei és öccse, Árpi is.

„Szépen lassan alakul a hely, mindent mi magunk választottunk ki, nincs külön lakberendezőnk. A régi kisbolt sorsa mostanában dől el, ha a forgalom jelentős része átkerül az új helyre, az egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat. Mi nagyon bízunk benne, hogy egy csendesebb, kisebb tömeget vonzó verzióban tovább tud működni az eredeti üzlet is a környékbeliek megelégedésére” – árulta el Nóra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!