Sokak szerint kisértetiesen hasonlít az énekesnőre az egyik taekwondós.
Igazi internetszenzáció lett a 26 éves jordán taekwondós, Julyana Al-Sadeq, ugyanis kiderült, hogy szinte kiköpött mása Lady Gagának. A fiatal sportoló a olimpián versenyzett, az itt készült fotók láttán pedig sokan azt hitték, hogy a 35 éves énekesnő titokban megtanul taekwondózni és elutazott Tokióba inkognitóban.
Getty Images; Warner Bros
„Énekesnő, színésznő, aktivista és most már olimpikon is! Lady Gaga tényleg mindent tud” – viccelődött egy rajongó a Twitteren.
„Tizenkét Grammy-díj, három Oscar-jelölés és egy Oscar-díj után még olimpia-győztes is? Te jó ég! Van valami, amihez nem ért Lady Gaga?” – poénkodott egy másik rajongó is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.