Márciusban jelentette be
Harmadik gyermekével várandós Wonder Woman 2021. March 01. 19:04 a Wonder Woman sztárja, hogy úton van harmadik gyermekük férjével, Yaron Varsanóval, most pedig alig néhány hónappal később már azzal dicsekedett el az Instagramon, hogy meg is született a csöppség, aki szintén kislány lett.
„Az én drága családom. Nem is lehetnék ennél hálásabb és boldogabb (meg fáradtabb). Nagyon izgatottak vagyunk, hogy végre megérkezett a családba Daniella” – írta az imádnivaló képhez Gal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!