Második házassága is befuccsolt a Vámpírnaplók sztárjának

Három év után válnak Ines de Ramonnal.

Már múlt hónapban felreppentek a pletykák, hogy befuccsolt Paul Wesley második házassága, ugyanis karikagyűrű nélkül jelent meg New Yorkban volt vámpírnaplókos kollégája és jó barátja, Ian Somerhalderrel közös bourbonük Saját bourbont dob piacra a Vámpírnaplók két sztárja 2019. September 28. 17:28 egyik promóeseményén.

A találgatások pedig igaznak bizonyultak, most a People már tényként közölte, hogy három év után válik feleségétől, Ines de Ramontól a 40 éves színész.

A páros szóvivője aztán a JustJarednek is megerősítette a hírt: valóban külön utakon folytatják, közösen hozták meg a döntést, körülbelül 5 hónappal ezelőtt.

The CW

Paul még 2018-ban jött össze a 29 éves ékszerésszel, akivel aztán 2019 elején össze is házasodtak. Bár ezt hivatalosan egészen addig nem lehetett tudni, amíg el nem jött az első házassági évfordulójuk, amiről aztán lelkesen posztolgattak is.

A Vámpírnaplók sztárjának egyébként ez már a második házassága volt. Első felesége Torrey DeVitto színésznő volt, akivel még 2007-ben ismerkedett meg Killer Movie című közös filmjük forgatásán. 2011 áprilisában házasodtak össze, majd 2013-ban a válás mellett döntöttek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!