Itt az első kép Nicki Minaj kisfiáról

Lassan már egy hónapos lesz a csöppség.

A People tudta meg, hogy szeptember 30-án megszületett Anya lett Nicki Minaj 2020. October 02. 15:50 Nicki Minaj és férje első gyermeke, akiről túl sok mindent nem sikerült kideríteni, kicsivel később derült ki, hogy kisfiú. Most azonban egy fotót is feltöltött az Instagramra a csöppségről az újdonsült anyuka és bár nem mutatnak meg belőle sokat, csak a lábikóját, de az internet népe így is olvadozik és özönlenek a gratulációk is.

A kép apropója egyébként nem más, mint a páros első házassági évfordulója. Kenneth Petty 2019 vége felé vette feleségül Nickit, a férfi pedig szexuális bűnözőként van nyilvántartva.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!