A hátára tetováltatta Kulcsár Edinát G.w.M

Nehezen találjuk a szavakat...

Úgy tűnik, terhesfotózáson járt nemrég Kulcsár Edina és G.w.M. A rapper ugyanis megosztott egy közös fotót az Instagramon, amin Edina pocakját puszilja éppen – félmeztelenül.

És igen, ez egy fontos részlet, ugyanis így látni lehet új tetkóját a hátán, ami nem más, mint egy méretes portré Edináról. Bár azt azért hozzá kell tenni, hogy a kommentek tanúsága szerint nincs mindenki elragadtatva a végeredménytől: „Keress új tetkóst, ez iszonyúan gagyi lett.”

„Nagyon szeretem a tetoválásokat, számomra mindegyik komoly jelentőséggel bír. Ami nekem fontos és mérvadó, az rajtam van. Nem volt kérdés, hogy a szerelmemet is szeretném megörökíteni valahogy. Edina nevét már a bőrömön viselem, de szerettem volna az arcképét is magamon tudni, ezzel is bizonyítva azt, hogy ő örökre az életem része, akivel az idők végezetéig együtt akarok lenni” – mondta a Blikknek G.w.M.

Edina pedig szóhoz sem jutott, amikor meglátta a tetkót. Elmondta, hogy a rapper már többször mondta korábban, hogy szeretné magára tetováltatni az arcképét, de nem vette komolyan. Aztán persze nagyon meghatódott, amikor elkészült.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!