Mi is megírtuk két héttel ezelőtt, hogy megszületett Kulcsár Edina első gyermeke. A kisfiú a Medox nevet kapta szüleitől, akiknek mindennapjai most hatalmas boldogság közepette telnek. Jó pár sejtelmes képet is feltöltöttek már közösségi oldalaikra a csöppségről, arca viszont egyiken sem látszott.
Emiatt pedig sokan gyanakodni kezdtek, hogy valami nem stimmel. Voltak, akik azt gondolták, hogy nem teljesen egészséges a kicsi, de a legröhejesebb az volt, hogy túl csúnya ahhoz, hogy felvállalja a szépségkirálynő. Edina azonban most végre lerántotta a leplet arról, hogy eddig miért nem mutatták meg az arcát.
Őrzöm az álmát! Sokan kérdeztétek, hogy meg fogjuk-e mutatni a mi kis csodánkat. Már olyan találgatásokkal is találkoztunk, hogy biztos valami baja van a gyermekünknek vagy csúnya és ezért takargatjuk. Szerencsére semmi ilyen dolog nem áll a háttérben. Szerettük volna megadni a módját, hogy egy szép fotósorozat keretén belül lássátok őt először. Nemrég meg is csináltuk a képket, szóval hamarosan ti is láthatjátok az angyali kis arcocskáját, amit én nap mint nap csodálhatok. Számomra ő a legszebb!
– magyarázta.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!