A Story magazin számolt be elsőként az örömhírről, majd az apuka, Csuti a közösségi oldalakon is eldicsekedett vele. Az anyuka viszont némaságot fogadott, mert megunta, hogy mindenki a baba érkezésével volt elfoglalva, így egy időre letiltotta Instagram-oldalán a kommenteket is.
Bár nem úgy alakult a szülés, ahogy azt tervezték, ugyanis a kisfiú arctartásos volt és végül majdnem egy hét csúszással, császármetszéssel hozta világra Edina. A csöppség a kissé furcsán csengő Szabó-Kulcsár Medox nevet kapta és 3960 grammal, 57 centivel született.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!