Demi Lovato: Örülök, hogy életben maradtam

Úgy döntött, visszatér.

Ahogy arról pár nappal ezelőtt beszámoltunk Heroin-túladagolás miatt került kórházba Demi Lovato 2018. July 25. 13:08 , az énekesnő túladagolás miatt került kórházba. Sokáig eszméletlen állapotban volt, de szerencsére sikerült megúsznia az esetet.

Az E!News-nak elmondta, hogy nagyon hálás a sorsnak, amiért sikerült túlélnie a történteket. Éppen ezért családja és barátai támogatásának hatására úgy döntött, hogy a kórházi lábadozás után visszatér az elvonóra.

Ő egy harcos. Egyszer már legyőzte a függőséget és tudom, hogy most is képes lesz újra tiszta életet élni

- nyilatkozta Demi édesanyja.

Az énekesnő először 18 éves korában került elvonóra. Nem csak alkohol és drogproblémákkal küzdött, hanem bulémiával is.

Reméljük megint sikerül kigyógyulni és mihamarabb visszatérhet a színpadra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!