Kedd este került kórházba Demi Lovato heroin-túladagolás miatt. A TMZ értesülései szerint az énekesnőre eszméletlenül találtak rá otthonában. A kiérkező mentősök azonnal Narcannal kezelték, hogy visszafordíthassák az életveszélyes állapotot.
Hajnalban nagynénje adott friss információt Demi állapotáról:" Ébren van és tudatánál van"- írta az oldalán.
Az énekesnő már korábban is küzdött különböző függőségekkel, alkohol és kokainproblémái is voltak, de egy elvonó segített rajta. Egy ideig. Most azonban úgy tűnik, megint elvesztette a kontrollt. Erről mesél új dalában a Sober-ben is.
Demi igazán szerencsésnek mondhatja magát, hiszen mindenki támogatja, ahelyett, hogy elítélnék. Több híresség is- Ariana Grande, Lily Allen-támogatását fejezte ki felé, az eset után.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!