Budapesten járt a népszerű énekesnő

És persze posztolt is róla az Instagramon, a rajongók pedig teljesen bezsongtak.

Májusban lezárult egy korszak a népszerű brit lánybanda, a Little Mix életében. Tavaly decemberben jelentették be, Ennyi volt – megható dallal és klippel búcsúzik a népszerű lánybanda 2021. December 03. 15:28 hogy miután méltó módon megünneplik 10 éves évfordulójukat, szünetet tartanak. A turné pedig véget ért és a három lány el is indult a maga útján.

Jade Thirlwall egyik első útja, mint Instagram-fotóiból kiderült, nem máshova, mint Budapestre vezetett. Magyar rajongói pedig természetesen teljesen bezsongtak tőle.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!