Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Vetélése után most ismét babát vár Halsey

Hamarosan anyai örömök elé néz az énekesnő.
-----

„Meglepetés!” – így jelentette be Halsey az Instagramon néhány fotó kíséretében, hogy úton van első gyermeke. Ez pedig azért is óriási örömhír, mert néhány évvel ezelőtt szörnyű tragédia érte: éppen egy koncert kellős közepén, a színpadon vetélt el.

A legelső fotón megjelölte 37 éves forgatókönyvíró párját, Alev Aydint, akivel bár hivatalosan sosem jelentették be, hogy egy párt alkotnak, a rajongók már régóta lovagoltak a témán. Temérdek közös fotó jelent meg ugyanis róluk, sőt, már közös tetkót is csináltattak.

Az énekesnő posztját Aydin is megosztotta Instagram-sztorijában és két szívecskét is odabiggyesztett hozzá. A képek alá pedig azt írta, hogy elmondhatatlanul boldog és mennyire szereti Halsey-t, aki a következőket írta erre: „Szeretlek!!!!! És már most imádom ezt a miniemberkét is!”

A 26 éves énekesnő még 2020 februárjában beszélt a The Guardiannak az anyaságról és nem volt túl derűlátó az elmúlt évek történéseiből kifolyólag. Akkor még egyenesen csodának nevezte, ha sikerülne teherbe esnie és anyuka lehetne.

Tavaly megjelent Manic című albumán is szerepel egy dal, a More, ami ezekről a nehézségekről szól. Az Apple Musicnak mesélte a szám kapcsán, hogy nagyon sokat agyalt már azon, milyen megoldást találhatna arra, hogy anya lehessen. Nagyon sokáig úgy élt, hogy sosem lehet családja, pedig ez mindig is óriási vágya volt.

„Aztán egy nap azzal fogadott a szülész-nőgyógyászom, hogy úgy néz ki, mégis van esély arra, hogy gyermekem születhessen. Rettentően elérzékenyültem. Felemelő érzés volt, mintha a nőiesség egy másik szintjére léptem volna. Hirtelen minden megváltozott. Nem fogom halálra turnézni magam, mert nem tartogat mást számomra az élet. Így akartam kompenzálni azt a bizonyos dolgot, amit nagyon szeretnék és ami azt hittem, hogy kimarad az életemből. Most már van választásom, eddig nem volt” – osztotta meg akkor a nagyvilággal.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!