Július 16-án született meg
Megszületett Mihalik Enikő kislánya – Itt az első kép! 2021. July 23. 12:07 Mihalik Enikő kislánya, Eva Rose Koranyi, akiről azóta sok-sok irtó cuki fotót és videót is megosztott a modell. Az utóbbi időben viszont sokaknak feltűnt, hogy egy fura sisak van a csöppségen, most pedig Enikő szépen el is magyarázott az Instagramon, hogy mégis micsoda ez.
„Kérdeztétek, hogy mi ez a sapi Rozi buksiján. Ez egy fejformáló Cranial Helmet. A sok háton alvástól (mert Amerikában ez a javaslat és a 'szabály') picit ellaposodott a koponyája hátul. Most próbáljuk visszakerekíteni, mielőtt teljesen összeforrnak a csontok és kemények lesznek. Kb. 3 hónapig kell viselnie” – írta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!