Még július 10-én posztolt arról Mihalik Enikő, hogy kislánya „lekéste a születési időpontját”, de már nagyon mocorog, úgyhogy valószínűleg hamarosan elő fog bújni. Nemrég aztán egy sejtelmes poszttal is jelentkezett,
Még jelentkezett néhány pucér pocakos fotóval Mihalik Enikő 2021. July 20. 09:40 aminél már megmondtuk, simán lehet, hogy megszületett a csöppség és nem kizárt, hogy rövidesen be is jelenti a nagy hírt, ami pedig most meg is történt.
Nem megmondtuk? De!
„A legtökéletesebb emberi lény, Eva Rose Koranyi 07/16/21” – írta az ultracuki lábikós fotóhoz. A csöppség tehát az Eva Rose nevet kapta és éppen egy héttel ezelőtt, július 16-án jött világra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!