Ismét apa lesz a Vámpírnaplók sztárja

Újabb „vámpírbaba” érkezik!

Úton van Ian Somerhalder és felesége, az Alkonyat-filmekből ismert Nikki Reed második közös gyermeke. Az örömhírről az Instagramon számoltak be egy tündéri fotóval, amin Nikki kislányukat tartja és közben pocakját öleli.

„Már kisfiúként is az volt a vágyam, hogy nagy családom legyen. Köszönöm, Nik, hogy megkaptam tőled ezt az ajándékot. Második kör! Rajta! Köszönöm, köszönöm ennek a csodálatos embernek az élet és a szeretet ajándékát. Hogy a legcsodálatosabb anya vagy, és hogy ilyen keményen dolgozol az álmok valóra váltásán. Amikor ezt a képet készítettem, egyszerűen nem hittem el, amit látok. Nincs is ennél gyönyörűbb dolog...” – írta a 44 éves színész.

A sztárpár 2015-ben házasodott össze, első gyermekük, Bodhi Soleil pedig 2017 júliusában jött világra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!