Kezd betegesen vékony lenni Vajna Timi?

„Eszel te rendesen?” – kérdezik tőle.

Régen posztolt már bikinis fotót Vajna Timi, így most örülhetnek azok, akik egy ilyen után áhítoztak. Egy januárban készült képet osztott most meg az Instagramon, amin olyan sellősen pózol.

Sokan nem is győzik dicsérni, mások viszont kissé aggódni kezdtek érte, mert elég rendesen kilátszanak a bordái. „Eszel te rendesen?”, „húha, azok a bordák azért durvák”, „ez már túlságosan csont es bőr” – ilyen és ehhez hasonló kommentek érkeztek a fotó alá.

De persze az is lehet, hogy csak a póz teszi, és nincs miért aggódni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!