Olvadozik az internet népe.
Lassan egy évesek lesznek a Little Mix énekesnőjének, Leigh-Anne Pinnocknak ikrei és bár néha megoszt róluk tündéri fotókat, arcukat még nem mutatta meg – és nem tartjuk kizártnak, hogy nem is fogja.
Most is ez történt, egy igazán idilli képet posztolt az Instagramra. Az udvaron üldögélnek, az egyik csöppség az ölében csücsül, a másik pedig mellette áll és éppen egy nagy puszit nyom az arcára.
„Tényleg nem tudom, hogy mivel érdemeltelek ki titeket. Mindent sokkal jobbá tesztek” – írta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!