Selena Gomez: „Úgy érzem, meg voltam átkozva”

Egy szó pedig mintha varázsszóra megváltoztatta volna az életét.

Selena Gomez elvileg még mindig nagyon is élvezi a szinglilétet, de most szót ejtett korábbi kapcsolatairól, és nem éppen pozitív kontextusban. Elárulta ugyanis az ausztrál Vogue-nak, hogy úgy érezte, minden kapcsolata el volt átkozva.

Facebook/Selena Gomez

„Szerintem az összes kapcsolatom kárhozatra volt ítélve. Túlságosan is fiatalon voltam kitéve néhány olyan dolognak, amiknek akkor még nagyon nem szabadott volna. Rá kellett bukkannom arra a bizonyos szóra és rá kellett jönnöm, hogy mit is jelent valójában, mert nem éreztem magam egyenrangúnak a kapcsolataimban, sokkal kevesebbet hittem magamról” – mondta a 28 éves színész-énekesnő a „rare” szócskára utalva.

Ez volt ugyanis egy 2020-ban megjelent dalának címe, Vége a várakozásnak! Itt van Selena Gomez új albuma és klipje is 2020. January 10. 20:53 sőt, magának az albumnak is, amin szerepel. De itt még nincs ám vége a sornak. Nem sokkal később magára is tetováltatta, Nyaktetkója lett Selena Gomeznek 2020. January 16. 15:51 ráadásul nem akárhova: a nyakára. Aztán azt is bejelentette, hogy saját sminkkollekciót dob piacra, Saját sminkkollekciót dob piacra Selena Gomez 2020. February 06. 09:36 ki nem találjátok, Rare Beauty néven. Szóval tényleg sokat jelent számára ez a szó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!