Pillangót varratott a nyakára Demi Lovato

És ez már nem az első nyaktetkója.

A frissen eljegyzett énekes-színésznő az Instagramon mutatta meg legújabb tetoválását, ami nem más, mint egy lepke. De nem egy túl szokványos helyre biggyesztették a pillangót, hiszen Demi nyakán landolt, ahol egyébként már van egy másik tetkó is. Még tavaly decemberben varratta fel Nyaktetkót villantott Demi Lovato 2019. December 18. 11:00 nyakának jobb oldalára a „survivor”, azaz a „túlélő” szót, aminek komoly jelentése is van, hiszen 2018 tavaszán majdnem az életébe került drog- és alkoholfüggősége.

Azt viszont most nem árulta el, hogy a lepke minek is a szimbóluma, csak egy sejtelmes idézetet posztolt a fotó mellé, ami sokak szerint egy új dal sora lehet:

Kedves kicsi én, sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, de kicsim, szabad vagy...

"Dear little me, I'm sorry that it took so long but baby your free.."

null

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!