Még júniusban sokkolta le a nagyvilágot Nina Dobrev azzal a kijelentésével, hogy utálták egymást Paul Wesley-vel a Vámpírnaplók forgatásának kezdetén. Ez pedig ugyebár azért is meglepő, mert úgy néz ki, olyan jól működött köztük a kémia, hogy a gyűlölet szeretetnek látszott. Szóval a nézők ebből az egészből semmit sem érzékeltek, pedig már több mint tíz éve annak, hogy elkezdtek dolgozni a világhírűvé vált sorozaton.
A két színész aztán szépen fokozatosan megszerette egymást, ma már legjobb barátok, de azért Pault is meglepetésként érte, hogy Nina ennyi év elteltével elárulta kis titkukat. Az Entertainment Tonightnak adott interjújában elismerte, hogy valóban utálták egymást.
Amikor nekiálltunk forgatni, egy csata is elkezdődött. Nagyon nem jöttünk ki jól. Valahogy nem volt meg köztünk az összhang. A rajongók erre sose jöttek volna rá, de tulajdonképpen az őrületbe kergettük egymást. Aztán ahogy teltek az évek, kölcsönösen megszerettük egymást. Szerintem az összes igazi baráti kapcsolatom így alakult ki. Egyszerűen imádom és ő is imád engem
– árulta el.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!