Egyre többeket beszippant a Lensa nevezetű app, melynek lényege, hogy mesterséges intelligencia generál portrékat és ilyen-olyan festménynek ható műveket.
Az elmúlt napokban több híresség is megosztott magáról különböző alkotásokat, köztük volt Megan Fox is, aki nem éppen a szégyenlősségéről és prűdségéről híres. Mióta pedig összejött Machine Gun Kellyvel még polgárpukkasztóbb húzásai vannak.
Ennek ellenére kissé meglepődött, sőt, mondhatni kiakadt, hogy ennyire szexiként ábrázolta az app – bár nem tartjuk kizártnak, hogy poénnak szánta a dolgot.
„Mindenki más portréja is ennyire szexuális töltetű lett? Miért vagyok pucér szinte mindegyiken?” – tette fel a kérdést.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!