Kamerák előtt hancúrozott Demi Lovato

Magabiztosabb, mint valaha: túl van élete első szexjelenetén.

Sokáig küzdött testkép- és étkezési zavarokkal Demi Lovato, de most úgy tűnik, végre túlvan mindezeken és elfogadta magát úgy, ahogy van. Ezzel kapcsolatban pedig egyre többet is posztol a közösségi oldalakra, hiszen fontosnak tartja, hogy másoknak is segítsen rálépni erre az útra.

Legutóbb például egy szexi fehérneműs fotóval jelentkezett, ami ráadásul mérföldkőnek is számít, nemcsak a magánéletében, hanem a karrierjében is: élete legelső szexjelenete után lőtte ugyanis ezt a szelfit. Régen voltak már a Disney-s idők, igaz?

„Ma szexjelenetet forgattam. Ez volt az első! Kicsit ideges voltam, de annyira profi volt a stáb és olyan könnyű volt velük dolgozni, hogy azonnal megnyugodtam. Aztán az jutott eszembe, mennyire büszke vagyok magamra, hogy végre annyira jól érzem magam a bőrömben, hogy meg mertem ezt csinálni. Még a karomat is alig mutattam meg korábban... és most itt vagyok így! (Alig látszik bármi is, de AKKOR IS) Nem mindig érzem magam jól a bőrömben, de ha elég szexinek érzem magam, akkor posztolok is. Fontos, hogy megünnepeljük a kis győzelmeket is” – írta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!