Tavaly decemberben coming outolt a Juno és Az Esernyő Akadémia sztárja, Ellen Page. Elárulta, hogy transznemű, tehát se nem férfi, se nem nő, és Elliotnak hívják. Azóta viszont az angol nyelvű lapokban „he”-ként emlegetik és ő is azt nyilatkozta, hogy már gyerekként fiúnak érezte magát, sőt, nemváltó műtéten is átesett.
Most pedig meg is mutatta a közösségi oldalakon, hogy milyen pasi lett belőle. Na meg milyen kockás a hasa. A képen élete első fürdőgatyájában pózol és csak úgy sugárzik belőle a boldogság, amit a kommentelők – köztük olyan sztárok, mint Miley Cyrus, Ruby Rose, Julianne Moore vagy Nina Dobrev – sem győznek hangsúlyozni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!