Ha a novemberben megjelent paparazzi-fotók még nem voltak elég nyilvánvalóak, akkor most már biztosan nyugodtan hátradőlhet mindenki: összejött Vanessa Hudgens és a Pittsburgh Pirates beállósa, Cole Tucker.
Kapcsolatukat eddig nem verték nagy dobra, az imént is említett lesifotókon kívül nem nagyon mutatkoztak együtt. Most azonban úgy gondolták, Valentin-nap alkalmából meglépik a mai kapcsolatok egyik legnagyobb mérföldkövét: feltöltötték az első közös fotókat az Instagramra.
„Te. Én. Mi” – írta a csókolózós képhez a 32 éves színész-énekesnő, a 8 évvel fiatalabb baseballjátékos pedig csak annyit szólt hozzá, hogy „nagy szerelem”, majd ő is feltöltött egy közös fotót.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!