És ezt jól meg is mutatja bikiniben.
Július 4-én, a függetlenség napján mindig nagy banzájokat csapnak az amerikaiak. Idén viszont a koronavírus-járvány miatt a legtöbben, köztük Dua Lipa és pasija, Anwar Hadid is szolidan ünnepeltek.
A páros édes kettesben vonult el a hétvégén a nagyvilág elől St. Luciára, ahol pancsoltak és sütkéreztek a napon. Erről pedig természetesen temérdek fotót is megosztottak az Instagramon. Az énekesnő még azt is jól megmutatta egy rögtönzött fotósorozattal, hogy milyen bombaformában van a karantén ellenére is.
null
null
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!