Ahogy arról pár nappal ezelőtt beszámoltunk
Heroin-túladagolás miatt került kórházba Demi Lovato 2018. July 25. 13:08 , az énekesnő túladagolás miatt került kórházba. Sokáig eszméletlen állapotban volt, de szerencsére sikerült megúsznia az esetet.
Az E!News-nak elmondta, hogy nagyon hálás a sorsnak, amiért sikerült túlélnie a történteket. Éppen ezért családja és barátai támogatásának hatására úgy döntött, hogy a kórházi lábadozás után visszatér az elvonóra.
Ő egy harcos. Egyszer már legyőzte a függőséget és tudom, hogy most is képes lesz újra tiszta életet élni
- nyilatkozta Demi édesanyja.Az énekesnő először 18 éves korában került elvonóra. Nem csak alkohol és drogproblémákkal küzdött, hanem bulémiával is.
Reméljük megint sikerül kigyógyulni és mihamarabb visszatérhet a színpadra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!